A
képről
CSONTVÁRY KOSZTKA Tivadar
(1853, Kisszeben - 1919, Budapest)
Római híd Mosztarban
1903
Olaj, vászon, 92 x 185 cm
Janus Pannonius Múzeum, Pécs (letét)
Csontváry 1903 tavaszán járt Hercegovinában, ekkor festette a Római
hidat és a Tavasznyílás Mosztárban. Képünkön a balkáni kisvárost látjuk,
középpontban a várost átszelő Neretván átívelő merész ívű híddal. Ezt
a hagyomány tartja csak rómainak, jóval fiatalabb annál, a XVI. században
épült, a török utalom idején. Kétoldalt lapos sátortetős, kockaszerű
házak tarka összevisszaságban sorjáznak a görbe kis utcák mentén. Háttérben
a Velezshegy zárja a látó-mezőt, a hegy sziluettje élesen rajzolódik
az égre. Csontváry tulajdonképpen topográfiailag hű maradt a látványhoz,
a kompozíció érdekében azonban átszerkesztette a motívumot, kiemelte
a lényeget, elhagyta a lényegtelent. Két nézőpontot vont össze, hogy
ezzel is hangsúlyozza a jellemző vonásokat. Kihaltnak, élet nélkülinek
tűnik a város, a nagy csend szinte a kép egyik alkotóelemévé válik.
Az áttetszően tiszta, zöldes víz méltóságteljesen hömpölyög, és a csillogó
víztükröt mint heverésző lomha nagy állatok fogják közre a part menti
sziklák. A kép színezése élénk, de mégis visszafogott, bársonyos hatású.
Ez már nem csupán a balkáni kisváros világa, hanem Csontváry álomvilágának
is része. |